Néhány hete anyával lenn nyaraltunk Balatonedericsen anya keresztanyukájánál. Szombatra vártuk nagybátyámat és a munkatársait. A kis csapat egészen Pestről érkezett biciklivel, és a nap folyamán még tekertek tovább Gyenesdiásra, majd másnap vissza Pestre. Szóval aznap délelőtt készültünk a fogadásukra. Üdítővel, kávéval és finom pogácsával vártuk őket. Fél 2 körül meg is érkeztek, és egy kis pihenő után a csapat egy része elindult barlangászni. Nagybátyám engem is invitált. Magam is meglepődtem, de elfogadtam a meghívást. Egy kis kaland és izgalom nem árthat, gondoltam.

A Keszthelyi-hegység keleti peremén nyílik a Csodabogyós-barlang, amely Magyarország tizedik, a Dunántúlnak pedig hatodik leghosszabb barlangja. 393 méteres tengerszint feletti magasságban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén nyílik, és a bejárat mellett is látható szúrós csodabogyó nevű örökzöld cserjéről kapta nevét.

A hegyre még kocsival mentünk, majd miután megkaptuk a felszerelést, gyalog indultunk tovább a túravezetővel. Rajtunk kívül volt még egy másik csoport is. Közöttük volt néhány német turista, akik nem nagyon értették, hogy miről beszél a túravezető, így nagybátyám egyik munkatársa próbált nekik tolmácsolni. Sőt barlangászás közben is a másik csoporttal ment a németek miatt. Nagyjából fél óra séta után felértünk a barlang bejáratához, ahol találkoztunk egy épp vissza induló csoporttal. Felvettük a felszerelést, ami egy overallból és egy fejlámpás védősisakból állt, majd kaptunk egy kis gyorstalpalót. Utána az első csoport megkezdte a túrát. Nem sokkal rá, mi is követtük őket. Meghatároztunk egy követési sorrendet, amit végig be kellett tartanunk, valamint mindig tovább kellett adni egymásnak az információkat, amiket a vezető mondott. Kb. másfél órát tartózkodtunk a barlangban és kb. 40 méter mélyre ereszkedtünk és 400 métert haladtunk. Közben hol létrákon másztunk lefele, hol kötelek segítségével ereszkedtünk alá. Volt, ahol csak négykézláb mászva vagy hason csúszva tudtunk közlekedni. Néhol eléggé csúszott a talaj, lévén, hogy cseppkőbarlangról beszélünk. A Poroltó, Váróterem, Satu-terem , Elosztó , Rövidítő-átjáró, Óriás-terem, Meseország, Szülőlyuk, Ötös-terem és a Függőkert képezte a túránk részét. Ez az útvonal az alaptúra része. Aki nagyobb kalandra vágyik, az kipróbálhatja az extrém túrát is, ami ezenkívül még más helyek bejárását jelenti. Annak ellenére, hogy az egyik megállót Óriás-teremnek hívják, egyáltalán nem mondható annak. Sem vízszintes, sem függőleges terjedelmében. Nem tartom magam valami magasnak a 170 centimmel, de még én sem tudtam volna teljesen felegyenesedni anélkül, hogy ne ütném be a fejem vagy törnék le véletlen egy-egy cseppkövet.^^” A következő állomás, amit megemlítenék, az a Szülőlyuk. Azon eléggé nehezemre esett átjutni. Nem, nem azért, mert annyira terjedelmes lennék, csupán nehezemre esett a hátamat nekitámasztanom a falnak és közben a lábamat lógatva oldalra és lefele billenni, majd lefele csúszni az ismeretlenbe.^^” A túra legmélyebb pontja, a Függőkert nyújtotta a legszebb látványt. Itt láthattunk függőcseppköveket, állócseppköveket, cseppkő drapériát és szalmacseppköveket is. A fentebbi termek egyikében pedig még cseppkőoszlopot is.

Meglehetősen kettős élmény volt a túra. Nagyon élveztem, de közben végig úgy remegett a térdem, mint a kocsonya. Ráadásul a kijárathoz közel elkezdett eluralkodni rajtam a félelem, pedig akkor már csak két létrán kellett felmászni. Sebaj, túléltem. Sőt, nagyon is élveztem. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ráadásul jó kis adrenalinlöketet ad.

Az utolsó bejegyzés óta eltelt két hónap. Hát, nem vagyok valami jó blogoló. ^^” De most rávettem magam, hogy megint írjak egy csöppet. Többször éreztem már késztetést, de a lustaság mindig felülkerekedett az elképzelésen. Most azonban nem. Erre mondanák azt, hogy minek nekem blog, ha nem is foglalkozok vele? Hát azért, mert. Mert az elején úgy hittem, hogy rendszeresen fogok ide írni. Ez ment is kb. egy hónapig. Azután olyan változás történt az életemben, ami mindentől elvette a kedvem. Néha írtam, de általában csak akkor, ha magam alatt voltam valamitől. Na jó, nem akarok lelkizni. ^^” Inkább mindjárt megírom a ChibiCon-os és a Himiko-s bejegyzést. Esetleg meg még egy kicsit locsifecsizek itt.

Most épp azon töprengek, hogy blogolás helyett a beadandókkal kellene foglalkoznom. Kritikákat kell írni művészettörire egy kortárs és egy a mostani tananyaghoz kapcsolódó kiállításról. Csak hát még egy kiállításra sem mentem el. ^^” Lássuk csak… Be kell fejeznem a gipszmetszetet és a rézkarcokat. Aztán még anatómiára is kellene rajzolni. De hát ilyen szép időben (mert délutánra már azért jobb lett az idő) kinek van kedve ezekhez? ^^” Főleg úgy, hogy ma javították meg az internetem és most kockulok ezerrel. Plusz még nézem az Itazura na Kiss című animét is. Imádom! *__*

Holnap szombat, tehát meet. Az első alkalom, hogy mindkét szőnyeget visszük. Persze, ha párom nem felejti otthon. Amit mellesleg simán kinézek belőle… -.-”

Miről is írhatnék még? Hmm… Most semmi egyéb nem jut eszembe, szóval megírom a másik kettő bejegyzést is.

Ui: De csak miután megnéztem a Szívek szállodáját. *__*

De kezdjük is a legelejéről… Még valamikor ősszel említette meg Bütyök Lilithnek és nekem az előadást, s egyáltalán nem kellett sokáig győzködnie minket. Szóval meg is rendelte nekünk a jegyeket, és onnantól kezdve pedig már alig vártuk az előadás napját. Bütyi msn-en még visszaszámlálást is vezetett. Lassan, de biztosan eljött január 3-a. Kora reggeli vonatozás, újra találkozás Aminával és Eijivel, megismerkedés más animésekkel( Asami, Koli, Koli húga, Niki), vásárlás a Holdfényteamben, betérés egy kínai étterembe, sétálgatás Pesten és a várva várt előadás. *__* Ezzel telt ama bizonyos nap. Valamint este a hazautazás.

“Néhány” mondat az előadásról:

A színészek játékától kezdve a zenéig, a jelmezekig és a díszletekig egyszerűen minden csodálatos volt. Igazából nem nagyon tudom kifejezni, hogy menniyre jó volt. Minden részlete tetszett. A forgó színpad, a díszletek, a fényeffektek, az, hogy a vámpírok feljöttek a közönséghez… Minden a legapróbb részletekig. És amin kis csapatunk minden tagja derült, Krolock gróf fiacskája, Herbert, aki khm…, hát kicsit langyoska volt. Igazán vicces volt az énekes-táncos jelenete a professzor asszisztensével, Alfréddal.

Most nem szeretnék kisregényt írni(pedig tudnék ), szóval röviden, tömören ennyi. Megjegyezném, hogy azóta, ha tehetem mindig a musical dalait hallgatom. Számítógépezés közben, telefonon, mp3-on. Kijelenthetem, hogy teljesen rabul ejtett.

Kb. 3 hete összeismerkedtem a vonaton egy lánnyal, aki imádja a Bleachet. Meg is beszéltük, hogy találkozunk valamikor. Egyszer beültünk valahova, és velünk jött animés csoporttársam, Zsófi is. A héten pedig nála táncszőnyegeztünk a kollégiumban. Egyszerűen imádok táncszőnyegezni!!! *__*

Estefele találkoztam néhány pápai animés klubtársammal. Beültünk valahova és közben beszélgettünk egy jót. Megállapodtunk, hogy ezt gyakrabban megismételjük. Jó érzés volt kimozdulni otthonról, igazán rám fért már.  Érdekes, hogy mostanában sokan jönnek ezzel. Vinni akarnak mindenhova, hogy ne gubbasszak az albiban vagy otthon. Azt akarják, hogy felejtsek, hogy továbblépjek. Jó érzés, hogy annak ellenére, hogy kevesen, de legalább vannak olyan barátaim, akikre mindig számíthatok.

A hét eddigi legrosszabb eseménye, hogy beteg Emilly. Nagyon rossz volt látni, hogy rosszul van szegény. Tegnap délután még semmi baja nem volt, este meg hirtelen minden baja lett. Éjjel a szobánkban aludt, és többször a hangjára ébredtem. Csoporttársam reggel utazott haza és a dokit is célba vették. Most pedig várom, hogy megtudjam, mi van a kis drágával.

Ma órán megcsináltuk a nyomatokat a fametszetekről. Utána elkezdtem az egyik linómetszetet. Itthon órákon át azt farigcsáltam. Bele is sajdulltak a kezeim. Holnap pedig készülhetek egy szép kis izomlázra. ^^” Ugyanis nehéz metszeni ezt a kis piszkot. Szerencsére a vérem azért még  nem adtam érte.  ^^” *gyorsan lekopogja *

Néhány dolog az utóbbi napokról.

Egész hétvégén a művészeti ösztöndíjra tervezett rajzaimmal szenvedtem. A hétfő délelőtti anatómiát sikeresen ki is hagytam miatta, mert egyszerűen nem végeztem az utolsó képpel. Megjegyzem, voltam olyan elvetemült, hogy az egyik A3-as képre több száz borostyánlevelet rajzoltam. Többet nem vállalkozok rá, mert majdnem beleőrültem. ^^” Mellesleg a bal kezem teljesen kikészült.^^” De hát nem volt megállás, mert rajzórák, beadandók stb… Imádok rajzolni, még ha sokszor azt is mondom, hogy utálok.

Volt egy elég nagy vitám valakivel a héten. Ennek következtében lelkileg, érzelmileg ismét magam alatt vagyok. De igyekszem minél hamarabb talpra állni, mert nincs értelme senki miatt tönkretennem magam. Senki sem érdemli meg az életemben…

Ismét sokat sétáltattuk Emillyt. Nagyon szeretem a kis drágát. Később én is szeretnék egy vadászgörényt. Ellenállhatatlanok. Természetesen, még mindig kevesen ismerik fel, hogy ő milyen állat. Nevezték már selyempatkánynak, kutyának, macskának, borznak, menyétnek. ^^” Sőt a héten egy bácsi megkérdezte tőlem, hogy ő a hörcsög? Háát… Végülis nem ismerheti mindenki.

Csütörtökön megkaptam az egyik tanártól, hogy alig járok be az óráira. lol… Pedig ez nem is igaz. Az eddigi 7 alkalomból kétszer hiányoztam csak: egyszer a con hetén, egyszer pedig a szünet előtt. A katalógust csak az első és a szünet előtti órán használta, és az őt 2 alkalommal helyettesítő tanár pedig egyáltalán nem. Úgyhogy nem tudom, honnan szedte ezt a hülyeséget.

Péntekente csak Sokszorosító grafikai gyakorlatok órám van. Szép hosszú neve van. A mai napon végre megkaptuk a linókat. Alig várom, hogy hozzálássak a metszéséhez. Csak még meg kell keresnem hozzá a tökéletes Victoria Frances képet, ami megihlet. Órán balsafát metszettünk. Természetesen én egy Victoria ihlette képet. Eléggé nehéz művelet, annak ellenére, hogy a balsafa nagyon puha. Szál iránt könnyű metszeni, de keresztben nehézkes, mert felszakad a fa tőle. Szóval szép kis pepecselős munka. De én akkor is szeretem.

Éjjel megint Need For Speed-ezni fogok. Nem érdekel, hogy kikészül tőle a kezem, akkor is imádom. Természetesen animézni is kellene majd.